2015–2025 – Tanulás, fejlődés, célok megfogalmazása

Édesapám nyomdokait követve közgazdasági irányba kezdtem továbbtanulni. Az évek során több felsőfokú végzettséget is szereztem, miközben pénzügyi és könyvelési területeken gyűjtöttem tapasztalatot — beleláttam vállalkozások működésébe, feladataiba és kihívásaiba is.

A tanulmányaim alatt lassan körvonalazódott bennem egy gondolat: szeretnék egy olyan vállalkozást létrehozni, ami a zöldterületek építésére és karbantartására specializálódik. Úgy éreztem, a hobbimmá vált kertépítés és gondozás lehetne egyszerre a munkám és a szenvedélyem.

A családom mindenben támogatott — ennek köszönhetően mertem elhinni, hogy valóban megvalósíthatom ezt az álmot.

2015 - 2024 - A kert szeretetének megszületése

Ahogy teltek az évek, rájöttem, hogy a kertben dolgozni sokkal több, mint fűvet nyirni és növényeket öntözni.

Felfedeztem, hogy kreatív lehetek, formálhatom a környezetet, megálmodhatok egy hangulatot, majd meg is valósíthatom.

Megtanultam értékelni a természet közelségét, a friss levegőt, azt a jó érzést, amikor valami a saját kezem munkájából születik meg.

Ekkor kezdtem igazán megszeretni a kertépítést — innen indult el az a szenvedély, ami ma is visz előre.

2013 - 2015 – Az első közös kertépítés élménye

15 éves voltam, amikor szüleimmel kertesházba költöztünk Budakalászon. A ház ugyan elkészült, de az udvar kialakítása ránk maradt.

Hétvégénként édesapámmal együtt dolgoztunk azon, hogy az üres telekből rendezett, élhető kert legyen.

Édesapám ugyan közgazdász végzettségű, de vidéki gyökereinek és a nagyszüleimtől tanult tapasztalatoknak köszönhetően kiváló érzéke volt a kerti munkákhoz. Én pedig ott voltam mellette segédként.

Őszintén szólva ekkor még teherként éltem meg a kertépítést: sok munka, fizikai fáradtság, és nem értettem, miért fontos ez az egész.